Írta:
dr. Biró Gyula
Az allergia mára népbetegséggé vált. A világ fejlett államaiban a lakosság meglehetősen nagy része, tizenöt-húsz százaléka allergiás. Magyarországon közel kétmillió honfitársunk szenved ebben a kellemetlen és hosszú távon veszélyes betegségben. Hazai felmérés szerint különösen a virágpor-allergiában, és a még súlyosabb asztmában szenvedők köre növekszik jelentős mértékben.
Az allergia kifejezést a 19. század óta használták az orvosok. A szervezetünk a külső környezetből, főként belégzés vagy testi kontaktus (elsősorban bőrkontaktus) útján érkező alapvetően nem veszélyes anyagokat veszélyesnek ítéli és heves reakcióval válaszol rájuk.
Az allergiás reakció előfordulhat a bőrön, szemen, tüdőben, vagy az orr-, az arcüreg és a bél nyálkahártyáján. A reakciók a következők lehetnek:
Rhinitis: orrdugulás, orrfolyás, orrviszketés, tüsszögés.
Kötőhártyagyulladás: pirosodás a szemen, szemviszketés, könnyezés.
Atópiás dermatitis: piros, viszkető, száraz, repedezett bőr.
Urticaria: csalánkiütés.
Asthma bronchiale: nehézlégzéses rohamokkal járó tüdőbetegség.
Mi okozhat allergiás reakciót?
Bármilyen, a szervezettől idegen anyag képes allergiás reakciót kiváltani. A leggyakoribbak a következők:
Pollenek, poratka, penészgomba, állati fehérjék, állatszőr, vizelet, ételek, gyógyszerek, rovarcsípések, különböző fémek, műanyagok stb.
Az allergiás betegségek kialakulását befolyásoló tényezők:
Míg korábban a genetikai hátteret vélték döntő tényezőnek a szakemberek az allergiák kialakulásában, később fokozott hangsúlyt kaptak a környezeti tényezők. Itt különösen a környezet ipari elszennyezését szokás említeni. A levegőbe került káros vegyi anyagok bekerülnek a szervezetbe. Ezek a vegyi szennyező anyagok kapcsolódhatnak különféle pollenekhez és más allergénekhez is, melyek így még agresszívabbá válnak az allergiás betegségek kiváltásában. Ennek a megközelítésnek azonban ellentmond az utóbbi vizsgálat:
“Nem sikerült bizonyítani azt a tetszetõs elméletet, hogy a levegőszennyeződés az oka az incidencia emelkedésének. Annak ellenére, hogy hatásos intézkedések eredményeképpen a nyugat-európai nagyvárósokban csökkent a légszennyeződés, az asztmás beteg aránya tovább nőtt. A feltételezést cáfolta, hogy a német egyesítés után összehasonlították a magas légszennyezettségi mutatójú Lipcse és a sokkal tisztább levegőjű München asztma prevalenciáját, és a várakozással ellentétesen München megbetegedési aránya meghaladta a lipcsei értékeket “(Hutás Imre, 2000). “Allergiás bőrpróbák ugyancsak azt igazolták, hogy a nyugati területeken az atópia gyakoribb, mint a keleti régióban. Sőt egyes megfigyelések azt jelezték, hogy ahogyan “nyugatosodott” a volt Kelet-Németország, emelkedett az atópiás
betegségek aránya, bár az asztma előfordulása még nem emelkedett. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a nyugati életstílus jobban kedvez az atópia kifejlődésének.” Hutás Imre, 2000).
Az ilyen és hasonló adatok miatt utóbbi tizenöt évben kezdtek a figyelem fókuszába kerülni a pszichoszociális tényezők, azaz milyen társas térben jelenik meg valamely allergiás reakció? Milyen a személy testi- és lelki állapota az allergia kitörésekor? Milyen a személyisége és milyen konfliktus-kezelési módokat mutat?
Szerepet játszhatnak-e lelki tényezők bizonyos allergiás tünetek kialakulásában? A válasz igen lehet, hiszen az utóbbi 10-15 évben hirtelen megnőtt, főként a virágpor-allergiások száma. Igen figyelemre méltó adat, hogy Németországban a szénanáthában szenvedők száma 1992-től 1998-ig tíz százalékról 17 százalékra nőtt és 30 százalékuknál alakult ki asztmás megbetegedés! (Witt, Klaus 2002)
Az allergiás jelenségek jelentős része tehát többé-kevésbé pszichoszomatikus betegség. Ez azt jelenti, hogy a tünetek kialakulásában, lefolyásában, súlyosságában a betegség testi (biológiai, genetikai) alapjain túl pszichoszociális (lelki és társas) tényezők is közrejátszanak. Különösen a pollenallergiák és az asztma esetében figyelték meg, hogy erős érzelmek, indulatok, stressz, családi környezet fontos szerepet játszhatnak a tünetek kialakulásában és kiújulásában.
Lázár Imre (2003) tanulmányában több hipnózissal kapcsolatos kutatási eredményt idéz allergiás tünetek szuggesztív befolyásolására.
“… Kroger (1964) csokoládéra és macskaszőrre allergiás gyermeknél poszthipnotikus szuggesztióval elérte, hogy az zavartalanul játszhatott a macskával, fogyaszthatott csokoládét. Ha amnéziássá tették a gyermeket a hipnotikus szuggesztióra, mintegy visszavonva azt, akkor az urticaria újra jelentkezett.
Spiegelmann és Perloff egy 10 éves gyermek allergiáját kezelte irányított imaginációval, és egyidejû deszenzitizációval eredményesen, teljes tünetmentességet ért el.
Emocionális tényezők kiválthatják, és súlyosbíthatják az urticáriát Kaneko és Takaishi szerint. A szerzők vizsgálatukban 27 betegből hipnózissal 5 esetben teljes tünetmentességet, 9 esetben közel tünetmentességet, 8 esetben nagyfokú javulást tapasztaltak, és csak 5 esetben bizonyult a kezelés eredménytelennek. A 7 hónapos követés alatt csak néhány visszaesés adódott. Minél hosszabb ideje állt fenn a betegség , annál kevésbé volt hatékony a hipnózis. Az eredmények hasonló korrelációt mutattak a hipnabilitással. A relaxációs szuggesztiók eredményei elmaradtak a tünetszüntetést célzó hipnózisszuggesztiók során elért eredményektől.
Más vizsgálat során a szerzők olyan betegeknél, ahol a tapasztalat szerint az urticáriát meleg, illetve érzelmi konfliktusok váltották ki, a konfliktushelyzet hipnotikus szuggesztiójával, illetve melegszuggesztióval elő tudták idézni.
Idiopáthiás urticáriában (53 eset), ahol provokáló antigén nem volt kimutatható, az IgE számos esetben magas értéket mutatott. Mason gyógyíthatatlannak ismert ichtyotikus erythroderma hipnózissal való kezelésére vállalkozott, a szelektív hipnotikus szuggesztióval (előbb a bal kézre irányítva) szelektív tünetcsökkenést, majd az egész testre kiterjesztve a szuggesztiót változó 50-95%-os javulást ért el. A beteg egy éves követése során nem tapasztalt visszaesést. Az ichtyotikus erythroderma javulása arányban áll a hipnabilitással…”
A fentiekből számunkra kitűnik, hogy a betegek kezelése hipnózisban a tünetek megszüntetésére vagy csillapítására szóló szuggesztiók adásával történt, és nem a betegek személyiségét alakító, fejlesztő pszicho-, illetve hipnoterápiás folyamatról van szó. Ezért igen jelentősek ezek az eredmények és indokolják a pszichoterápiás megközelítés jogosságát.
Itt hívnánk fel azonban a figyelmet arra, hogy bizonyos életveszélyes allergiák esetében, mint pl. a Pennicillin-allergia a szerző tilosnak és életveszélyesnek véli a pszichoterápiás kísérletezést. Hiszen a recidíva sok esetben előfordulhat, ha a személy valamilyen oknál fogva dekompenzálódik. A legtöbb allergiás panasz esetében viszont, ha visszatérnek a tünetek, kellemetlen lehet, de életveszélyt nem okoznak.
A hipnoterápiás megközelítés
Az allergiák pszicho-, illetve hipnoterápiás folyamatban történő kezelése új megközelítést igényelnek. Az Erickson-i hipnoterápia (Erickson, M. H., Rossi, E.L, Rossi, S. L., 1976;
Rossi, E. L. 1993), a pszichoimmunológiai kutatások (Lázár Imre, 2003) és a 90-es években kibontakozó műveleti pszichoterápia, elsősorban a neuro-lingvisztikus pszichoterápia jelentett előrelépést az allergiás jelenségek pszichoterápiás megközelítésében (Dilts, R.,1990,1998).
Néhány példa a személyiség és az allergiás reakció viszonyáról
A. 38 éves nő, házasságban él, három kiskorú gyermekük van. Egyetemet végzett, magas humán műveltséggel rendelkező, igen differenciált személyiség. Korábbi életében még soha nem volt allergiás tünete. Négy évvel ezelőtt minden vagyonukat összeszedve új társasházba költöztek, melynek nappali ajtaja közvetlenül az udvari pázsitra nyílt. E nagyszerű lehetőséget kiskorú gyermekeivel azonban nem élvezhették, mert a szomszéd hasonló teraszán két hatalmas véreb teljesített szolgálatot. “Nem bántanak a kutyák senkit” – így a csekély szociális intelligenciával rendelkező szomszéd. Míg a ház többi lakója harsány viták és veszekedések és feljelentések révén eredménytelen intézkedésekhez jutott. Addig ő bölcsen távol tartotta magát a személyéhez méltánytalan veszekedésektől. “Ha ez a helyzet, akkor ehhez kell alkalmazkodni”, nem kockáztatva gyermekei épségét, őket a három Km-re lévő játszótérre vitte levegőzni. Ez a “kutyavita” férjével is súrlódásokkal járt. Egyik kellemes tavaszi este kinyitották a nappali ajtaját, hogy legalább a friss levegő jöjjön be, ekkor kapta először fűallergiás rohamát!
B. 32 éves férfi, kisiparos. Három éve allergiás virágporra. De sokszor télen is van allergiás tünete, amit saját maga sem ért, mert télen állítólag nincsenek, vagy csak nagyon kevés pollen van a levegőben. Korábban sohasem volt allergiája, még gyerekkorában sem volt semmi problémája. Rendkívül szorgalmas és pontos. Munkájával nemcsak a saját öt fős családját, hanem felesége öccsét és annak feleségét is eltartja. Ők a társai a vállalkozásban, de nem csinálnak érdemi munkát. Felesége öccse lenne az igazi társa, aki pontatlan, sokszor olyan határidőket ígér, ami betarthatatlan, rosszul szervezi a munkát és idejét. Nélküle jobban és eredményesen tudna dolgozni, de akkor “széthull a család”. Később a terápia során, amikor spontánul egy égő házat imaginál, kiderül, hogy ebből az egész helyzetből (a saját családból is) kilépne, de akkor “oda lenne mindene, mindent felégetne maga mögött”.
C. 34 éves férfi, 21 éves korától homoszexuális. Iskolás korában és később sokféle kontaktuszavara volt. Édesanyja egyedül nevelte. Két éve allergiás különböző kölnikre. Arcán kiütések jelentkeznek tőle és tüsszög. Elmondja, hogy jelenlegi társa kihasználja őt, visszaél a bizalmával. Most is el kell utaznia egy vidéki városba egy kért feladatot elintézni, amikor nincs is erre igazán ideje és el van maradva a saját munkájával is. Nemet fog mondani, de ezt a szívességet még utoljára megteszi.
D. 23 éves egyetemista lány házasságkötés előtt áll. Vőlegénye is elkíséri az első találkozásra. 12 éves korától allergiás főleg tavasszal nyíló virágokra. Sokszor úgy bedagadnak a nyálkahártyái, hogy beszélni is alig tud. Szülei apácának szánták, érettségi előtt döntött ő másként. Nagyon nagy baj a családjában, hogy vőlegénye nem elég vallásos, ez benne kezdetben sok vívódást okozott, de kitart mellette. Szexuális kapcsolatuk is van már. Minden egyes alkalommal, amikor hazalátogat vidéken élő szüleihez, elönti az allergia!
Akik nem kisgyerekkoruktól, hanem később válnak allergiássá, azoknál a legtöbb esetben a fenti vagy ehhez hasonló konfliktusok körvonalazódnak a terapeuta számára. Az allergiás személyben azonban nincsenek ezek a konfliktusok tudatközelben, hanem a fóbiás jelenségeknél jól ismert áttolásos védő mechanizmussal van dolgunk. Ebben az értelemben jogosan nevezi Robert Dilts Dilts, R. 1990) az allergiás jelenséget az immunrendszer fóbiájának.
A továbbiakban részletesen, lépésről-lépésre mutatjuk be azt a hipnoterápiás folyamatot, amely hozzásegíti a pacienst ahhoz, hogy megváltozzon az un. “veszélyes anyaghoz” (pl. virágporhoz) az érzelmi viszonyulása, vagyis úgy tudjon reagálni, mint a nem-allergiás személy.
A műveleti hipnoterápiás folyamat
Az első interjú és a pacienssel történő raportteremtés (érzelmi egymásra hangolódás) után kezdhetünk hozzá a műveleti hipnoterápiás munkának.
1. Élménymobilizálás és kalibrálás
Az első hipnózis során – főleg indirekt szuggesztiók adásával – végezzünk élménymobilizálást. Segítsük a pacienst, hogy olyan, időben különböző testi élményeket éljen át, amikor még nem volt allergiás tünete, illetve amikor az szünetel. Vezessük a paciens figyelmét, hogy szubjektív kapcsolatokat találjon testi érzetei, érzelmei és különböző szituációkban megjelenő gondolatai között. Majd élje át a jó testi-pszichés közérzet és az allergiás élmény közti különbségeket. Ilyenkor nyomokban ugyan, de önkéntelenül mindig megjelenik az allergiás élmény pszichovegetatív mintázata.
E közben a hipnoterapeuta pedig figyelje meg a vegetatív reakciókban, mimikában, légzésfrekvenciában, izomfeszülésben és ellazulásban jelentkező sajátságos Gestalt-szerű mintázatokat. E különbségekből (kalibrálás) tudja követni később a paciens pozitív-negatív érzéseit, megküzdési, megnyugvási mintázatait.
2. Metafora használata az immunrendszer hibás tanulásáról
Metaforák, különböző történetek, mesék használata régóta ismert hipnózisban (Trenkle, B. 1997; Zseni Annamária, 1994). Allergiás betegeknél arról szól a történet, hogy az immunrendszerünk védi szervezetünket. Olyan, mint egy erős várban az őrök, akiknek nagy a felelősségük és állandóan figyelniük kell arra, hogy a várba ne jusson be az ellenség. Azonban néha nehéz eldönteniük, hogy barát vagy ellenség közeledik. Ha ellenséget vélnek közeledni, akkor riasztják a vár őrségét, ez nagy rebelliót okoz, de szükséges. Néha összetévesztik az ellenséget a baráttal. Ilyen hibát véthet az immunrendszerünk is, hogy ártalmatlan anyagokat nagyon veszélyesnek, ellenségesnek vél és úgy is reagál rá. Ez a képessége, hogy különbséget tegyen valódi veszély és ártalmatlan dolog között azonban tovább fejleszthető, pontosítható stb….így képes tehát a további tanulásra.
3. Az eddigi átélések megbeszélése
Az élmények megbeszélése során fordítsunk különös figyelmet arra, hogy az allergiás tünet hogyan befolyásolja, hogyan változtatja meg a paciens életvezetését. Hogyan alakulnak e tünet miatt partner és családi kapcsolatai? Milyen elsődleges és másodlagos előnyöket okoz számára? Mi lehet az allergiás tünetképzés fókusza? Ebben a szakaszban csak figyeljünk és regisztráljuk magunkban a paciens gondolati és vegetatív mintáit, még próba-értelmezést is szükségtelen tennünk. Nem tudjuk ugyanis, hogy az allergiás tünet a paciensben milyen mély érzelmekhez kapcsolódik. Ha nagyon elevenen érinti, akkor úgyis el kell hárítania. Sőt a kapcsolat is meginoghat. Ezért is hasznos a továbbiakban szimbólumokkal dolgozni.
4. A “veszélyes anyag”, mint szimbólum
Indirekt indukció után, amikor a transz-élmény jelei jól látszanak, arra kérjük a pacienst, hogy, ahogyan ő szubjektíven tapasztalja, képzelje el azt kicsi részecskét, milyen is az az ő képzeletében és érzéseiben, ha úgy képzeli el, hogy mintegy 10-20 centiméteresre felnagyítja. Tehát nem a lexikonban levő pollenképet, hanem a szubjektív élményét képzeltetjük el.
Ezek a képek sokszor horrorisztikusak. Tüskés buzogány, tört üvegszilánkok, éles pengék, puha ragacsos gömbök, stb. Majd arra kérjük, hogy mondja el, írja le pontosan, hogyan okozza ez a “veszélyes” anyag az ő allergiás tüneteit. Tehát például, hogyan történik az, hogy kiszárad és viszket a torka stb. Itt a szubjektíven fantáziált mechanizmusra kérdezünk rá.
Például ilyen válaszokat kapunk:
“úgy érzem, hogy ezek a kicsi sáros, ragacsos gömbök bevágódnak az orromba és ott összetapadnak és “eltömöszkölik” a járataim. Próbálom kifújni, de annyira beragadnak és odaszáradnak, hogy ez lehetetlenség. Próbálok tiltakozni, köhögök, ezt nem lehet hagyni, de tehetetlennek bizonyulok”.
“Mintha söréttel lőnének rám, sok helyen felpattogzik, pöttyös lesz tőle a bőröm”.
“Mint ezer üvegszilánk szállnak felém a pengék. Ha véletlenül kinyitom a számat, annál rosszabb, de a szememet nem tudom becsukni, ahogy belevágódnak felhasítják a hajszálereket és máris vérben forog a szemem”.
Ezek a szubjektív mechanizmusról szóló beszámolok áttételesen társas konfliktusokra, tehetetlen bosszúságra utalnak (ha kinyitom a számat, annál rosszabb, nem tudom becsukni a szemem, vérben forog a szemem), illetve önértékelési bizonytalanságra.
5. Mi működteti a szubjektív mechanizmust?
A rendszerelvű megközelítés szerint, joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon az allergiás személy mely tudatos vagy tudattalan reprezentánsa az, amely vele az ártalmatlan anyagot például pollent ilyen veszélyesnek láttatja? Úgy is fogalmazhatunk, hogy mely személyiség-rész felelős azért, hogy a paciens indulatait, bosszúságát – önmagában elfojtva – áttolja az ártalmatlan anyagra, így azt veszélyesként jeleníti meg. Ezt valamely felettes-én tartalomban kell keresnünk, mely azonban aktuálisan nem hozzáférhető a paciens számára.
A hipnózis lehetővé teszi számunkra, hogy transz-élményben asszociáltassuk a paciens arról, hogy vajon milyen kép jelenik meg előtte vagy benne, ha arról kérdezi önmagát, hogy vajon mi teheti azt vele, hogy éppen ilyennek pl. pengéknek érzékeli a virágport? Mi lehet annak hátterében, hogy ő éppen így működik?
Ez talán a legnehezebb része a transzban végzett munkának. Ugyanis nem a probléma okára kérdezünk rá, hanem a paciens szubjektív rendszerét éppen így működtető felettes-én reprezentánsra. Ez a folyamat türelmet és kitartást kíván, hiszem ez a felettes-én tartalom nem tudatos a paciensben. Viszont az allergiás tünetképzés negatív érzete (az említett szubjektív mechanizmus) kapcsolatban áll ezzel a felettes-én (valamely érték, norma) leképeződéssel. Legtöbbször meglepetésként jelenik meg valamilyen kép, vagy korábbi élmény képe, melyet a paciens szubjektíve szoros kapcsolatban érez az allergiás mechanizmussal. A terapeuta dolga itt az, hogy tesztelje, hogy a spontán megjelenő kép valóban a felettes-én valamely funkcióját tölti-e be? A felettes-én reprezentáns képe szinte mindig szimbolikus kép és parancsoló, követelődző, bántalmazó, fenyegető.
Például: “szigorú arc”, “egy csizmás ember, fekete ruhában, kezében ostor”. Lehet absztrakt is: viharfelhő, melyben cikáznak a villámok. Megjelenhet többféle kép is egymásután, akkor megkérjük a pacienst, hogy melyik a legkifejezőbb közülük, vagy szerkessze egységbe őket.
6. Belső dialógus a felettes-én reprezentánssal
Amikor a paciens az evidencia-élményével kapcsolatot talál e felettes-én tartalom képe és a “veszélyes” anyag okozta szubjektív mechanizmus között, akkor lehetőségünk nyílik, hogy rákérdezzünk a kép funkciójára: “Hogyan érzi, mit akar ez a csizmás ember (itt a kép nevét említjük). Mi a célja ezzel, hogy fenyeget (itt a szubjektív mechanizmus leírását említjük)? (Itt jegyezzük meg, hogy a transz-élményben a paciens a konkrét, érzékszervi nyelvet érti, az idegen vagy tudományos kifejezések csak zavart okoznak, kilendítik a pacienst a képi és emocionális átélések áramából.)
Az első asszociációk mindig arra vonatkoznak, hogy a felettes-én szimbólum célja a büntetés, megalázás, akadályoztatás, fenyegetés. Sokszor fogalmaz a páciens tagadó állítással: “hogy ne legyek szabad”, “ne tudjak szabadon választani”, “ne tehessem azt, amit szeretnék”. Miután a tudattalan és tudatelőttes szintjén nincs értelme a tagadásnak, mely inkább csak nyelvtani szerkezet, így ezek a tagadó állítások éppen arra utalnak, amitől a felettes-én szimbólum éppen visszatartja a pacienst.
7. A felettes-én reprezentáns pozitív szándéka
Ha tovább kérdezzük a pacienst transz-élményben, “mit gondol, mit érez arra vonatkozóan, hogy ezzel a büntetéssel vagy tiltással (itt is konkrétan megismételjük a paciens szavait), mi a felettes-én szimbólumnak (konkrétan a nevét említve) az eredeti szándéka? Az milyen elképzelésből teszi, amit tesz? Mi a nevelői szándéka? Mit követelne meg?
Itt olyan válaszok érkeznek, hogy “küzdjek meg a nehézségekkel”; kezeljem jobban az emberi viszonyaimat”; “legyek önállóbb, függetlenebb” stb. Itt a paciens már megfogalmazza, szinte mindig ilyen általános szinten a felettes-én reprezentáns funkcióját, azaz pozitív szándékát. Ez a mozzanat belátással és megnyugvással jár, hiszen itt érti meg a paciens, hogy a felettes-én szimbóluma nem üldözi őt, hanem védi! A tudattalanból, tüneti érzésekből spontán, önkéntelenül kreált szimbólum jelentése, pozitív szándéka itt válik tudatossá, megérthetővé a paciensben!
Az eredeti, pozitív szándék és a büntető funkció szétválasztása nem mindig megy könnyen. Hasznos és segítő itt is metaforát használni. Például ilyet:..” a fiatal gyermek vizes fejjel játszik, szaladgál a téli udvaron, valamelyik szülő, mondjuk az apja meglátja és nagy szigorral bezavarja a fűtött szobába. Hangos kiabálás közepette elég agresszíven megtörli a haját, sok hajszál marad az apa kezében és a törölközőben. A gyermek úgy érzi tönkretették a játékát és agresszív vele az apja. Az apa eredeti szándéka viszont a gyerek megmentése komolyabb bajtól, például egy agyhártyagyulladástól! Tehát az apa eredeti szándéka a védelem, nem a büntetés…”.
Külön probléma lehet – szuicid pácienseknél gyakori -, ha a felettes-én reprezentáns oly mértékben destruktív, leértékelő, agresszív, hogy a paciensre nézve tényleg veszélyes. Ekkor magát a destruktív felettes-én reprezentáns leképeződési folyamatát kell kezelni. Erre azonban most itt nem térünk ki..
8. A pozitív szándék felerősítése és utilizálása
Ebben a fázisban a pacienst hozzásegítjük, hogy a felettes-én számára fontos pozitív üzenetét vagy üzeneteit átélje úgy, ahogy ő ezeket valamikor, valamilyen formában már teljesítette. Különböző idejű, különböző tartalmú élmények, érzelmek összegyűjtése, összekapcsolása és együttes átélése ez a folyamat a következőképpen: “Most csak merüljön magába, engedje az érzéseit, az emlékeit szabadon, és közben élje át, hogy mennyi élménye is van arról eddigi élete során, hogy önállóbbnak és függetlenebbnek érezte magát. Lehet ilyen érzése ma is bizonyos helyzetekben, lehetett korábban is, akár néhány éve, akár még korábban. Némelyik élménye teljesen tudatosan jut eszébe, némelyik élménye azonban csak úgy magától, önkéntelenül, talán nem is teljesen érthetően önmaga számára, csak úgy jön, mint valamely váratlan vendég. Csak élje át és gyűjtse össze eggyé magában ezeket az élményeit…”
Amikor látjuk az átélés vegetatív jeleit (megnyugvási mintázat) kiteljesedni az arcon, ellazult izomzaton, kérjük a pacienst, hogy mondja el, miért is fontos ez számára, hogy pl. önállóbbnak és függetlenebbnek érezze magát? A válasz mindig spontán: például: ”önbizalom, mert most ezt érzem”. Ezek után ugyanígy átéli az önbizalomhoz kapcsolódó élményeit, majd újra tágítjuk élményei körét. Majd, amit mond azt is átéli. Mi húzódik e mögött valami átfogóbb, mélyebb dolog? Szélesebb értelemben vett képesség, valamely mély meggyőződés az, amiben az átélt élménysort össze lehet foglalni. Ezt addig folytatjuk, amíg ez a gazdag pozitív élményű anyag odáig teljesedig, integrálódik, hogy a paciens a saját identitását fogalmazza meg. Például, “mert így érzem magam embernek”, “mert ez én vagyok” stb.
Ezt az átfogó és testileg-lelkileg átható identitás-élményt még jobban felerősítjük azzal, hogy “most egy ideig engedje magában áramlani mindazt, amit most átél testileg és lelkileg egyaránt…majd ebből az átható és önmagát átjáró élményből alkosson egy képet magában, amely kifejezi és még… még tovább felerősíti magában ezt az itt és most átélt tapasztalatát, és csak hagyja ezt az összetett élményt tovább áramlani magában”. Ez maga a flow-élmény (Csíkszentmihályi Mihály, 1997). Az érzésekből megalkotott kép szimbolikus kép (például “egy kiteljesedett, erős fa”; “Napkorong”), amely a sokféle öntapasztalást magába sűríti, ezért is nagy erejű emocionális erőforrást jelent a paciens számára.
9. Az allergiás tünet emocionális előzményeinek feltárása
Az erőteljes flow-élmény segít a paciensnek, hogy pszichés energiáival feltöltődve és emocionálisan nyitottan vegyen részt a következő élményfeltáró munkában. Arra kérjük a pacienst, hogy csak enyhe nyomokban, mintegy emlékeztetőleg élje át a legutóbbi allergiás tünet testi érzeteit (például viszketés, orrdugulás stb.) és ezt indirekt kor-regressziós szuggesztiókkal kapcsoljuk egybe, ahol a kor-regresszió fonalát úgynevezett érzelmi hidak képezik. A következőképpen: “Ezzel az érzéssel (allergiás tünet érzete) induljon el lassan a múlt történései felé, ez az érzés elvezeti magát teljesen önkéntelenül valahová, talán kíváncsi is nagyon, hogy vajon hová és milyen helyzetbe érkezik meg ennek az érzésnek a fonalán haladva. (szünet) Vajon hová szökell magával ez az érzés”? Itt közben figyelünk a paciens vegetatív jeleinek változására, amikor főleg az arcán úgynevezett probléma-mintázat jelenik meg, akkor szólítjuk meg ismét. “Hol van? Mit érez? Mi történik körülötte? Hány éves itt?”. Ez mindig negatív élmény és a paciensben levő érzések valamilyen frusztráció érzései. Például: “kimaradtam a csapatból.”; “elmaradt az esküvőm”; “összevesztem a társammal”; “megalázó helyzetben vagyok” stb. A kikérdezés után arra kérjük a pacienst, hogy innen tovább annak az érzésnek a fonalán menjen tovább, amit itt, ebben a szituációban érez! Ez már másfajta negatív érzés, de lényegében az allergiás tünet érzéséhez kapcsolódik. A következő helyzet, sőt az utána következő is hasonló frusztrációs helyzet lesz. Itt is hasonló dialógust folytatunk a pacienssel. Az érzelmi hidak révén általában 4-6 éves korig tudunk így visszajutni. A legtöbb esetben 3-5 ilyen jelentős frusztrációs élményt találunk. Lehetnek köztük olyanok, amelyek nem egy szituációban lejátszódó élményből állnak, hanem egy hosszabb néha hónapokig, sőt évekig is eltartó frusztrált időszakot tartalmaznak a paciens jelenlegi élményvilágában. Az élmények tartalmából jól rekonstruálható, hogy egészen az óvodás kortól teleszkópszerűen hogyan épülnek egymásra az allergiás tünetben kicsúcsosodó élmények.
Ezen élmények értékelése során alakult ki a szerzőben az a meggyőződés, hogy az allergiás tünetek hátterében elfojtott, elnyomott indulatok, bosszúságok húzódnak. A frusztráció sohasem vált ki viselkedési agressziót, mert az allergiás személyek szigorú, normakövető felettes-énjük nem engedi.
10. Korrektív emocionális élmények kialakítása intraperszonális kommunikáció útján
“Vedd ezt az érzést és vidd oda abba a helyzetbe, ahol szükséged van rá” (Milton H. Erickson, 1979.)
a/ Ekkor arra kérjük a pacienst, hogy ebben a flow-élményben megélt önmaga, mint “érett felnőtt szinte minden önmagában érzett képességével térjen vissza abba az időbe és ahhoz a legfiatalabb önmagához (rendszerint 4-6 éves időből származó történés), akinek a nehézsége hamarosan kezdődni fog. És kísérje végig vagy kalauzolja át újra ezen a helyzeten (életszakaszon) úgy, hogy közben adjon meg neki minden olyan érzést, tanácsot, meggyőződést, amire ott akkor szüksége van ahhoz, hogy képes legyen másként megélni mindazt, ami ott valójában történik. „Ön jól ismeri ezt a kisgyermeket (mondjuk a nevét) és ő is jól ismeri önt. Ha ebben a nehéz helyzetben mellette van, megfogja a kezét vagy megsimogatja a fejét, átöleli, akkor ez a kisgyermek érzi, hogy megfogják a kezét, megsimogatják a fejét, átölelik. Át tud neki adni olyan érzéseket is, melyeket ön, mint felnőtt magában érez, és érzi is magában, ahogy ezeket ez a kisgyermek ott, abban a nehéz helyzetben magába fogad. Miközben így vezeti őt ebben a helyzetben, látja a kisgyermek arcán, ahogy magába veszi ezeket az érzéseket. Biztosan megtalálja a módját, hogy jól segítsen neki.”
Mindezeket flexibilisen, időben szünetekkel, egymásra hangolódva mondjuk. Majd amikor a paciens arcán láthatók a megnyugvás jelei, akkor folytatjuk a következőképpen: “Figyelje csak meg, hogyan jön ki ezzel a segítséggel ez a kisgyermek ebből a helyzetből, és milyen tanulságot von le belőle?”
Erre ilyen válaszokat kapunk, hogy “megőrizte az önérzetét”, “magabiztosabb”, “határozottabb”, ”elfogadja magát” stb. A tanulságra vonatkozóan pedig: “ezt is túl lehet élni”, “bizonyos értelemben erősebb lett”, “megtanult óvatos lenni”, “megtanulta kezelni az ilyen helyzeteket” stb. Nem is kérünk itt részletesebb verbális leírást, hiszen nagyon összetett élményfolyamatról van szó. Ez a hipnotikus transzban zajló intraperszonális folyamat sokszor katartikus, mély élmény. Érzelmi megértés, belátás-élmények egész sorát hozza, sokszor nehezen verbalizálható módon.
Ha a gyermeki én ezen az intraperszonális folyamat révén más érzésekkel éli át ugyanazt a történéssort, akkor utólag más jelentést is ad annak a helyzetnek. Gyermekfejjel átélve az eredeti szituáció akkor valóban lehetett szószerint kilátástalan. A felnőtt-én és gyermeki én testi-lelki interakciójában (valójában intraperszonális kommunikatív élményében) már perspektivikus, hiszen rég túl van azon a helyzeten. Így maga az elszenvedett élménysor is új érzelmi jelentést kap, ez a változás pedig a vegetatív és a neuroendokrin rendszer működésében is új reaktív mintázatot hoz létre!
b/ Majd – tehát a régmúltból a jelen felé haladva – azzal visszük tovább a folyamatot, hogy a paciens önmagát más érzésekkel megélő gyermeki énje (itt ismételjük az ő kifejezését, például “ a magabiztosabb Sándor”) és a felnőtt-énje menjen a következő problematikus helyzethez (életszakaszhoz), amikor az kezdődni fog. Ugyanúgy, mint az előző lépésben, végig visszük a folyamatot azzal a különbséggel, hogy itt van még egy gyermek szereplő, aki már másként érzi magát, és szintén át tud adni valami tapasztalatot, érzést a nála idősebb önmagának. Itt is az előzőekhez képest hasonlóan kikérdezzük a megélt változásokról a pacienst.
c/ Amikor a jelen állapothoz legközebbi helyzet korrektív emocionális átélése is megtörténik, akkor arra kérjük a pacienst, hogy “olvassza egybe” a többi “segítőjét” és így “milyen lenne az a – ezekből a változásokból megélt – másik önmaga, ha ennyi segítségben volt része, amikor éppen olyan korú lenne, mint most ön”?
Ez nehéz szuggesztió, hagyjunk a paciensnek időt, hogy egy vizuálisan jól strukturált képet alkosson meg, amely egyfajta én-ideálkép is egyben. Kérdezzük a pacienst e másik önmaga tulajdonságairól és arról, hogy ezeket miből látja önmaga képén, testtartásán, beszédében, mozdulataiban. Ebben a szakaszban nagyon sok elfojtott érzés, vágy, törekvés kerül felszínre és megfogalmazásra, melyek természetesen a paciens személyiségéből erednek és most kezdenek integrálódni benne.
11. Jövőbe helyezés
Hasznos, ha ezt az ideálképet jövőbe is helyezzük: “nos, milyen is lenne ez a másik önmaga néhány év múlva, ha ezekkel a tulajdonságaival vezeti tovább az életét?” Itt is hagyjunk a pacienst egy jól strukturált jövőbeni önképet kialakítani. Ha eddig jól dolgoztunk, akkor ez a jövőbeni kép biztosan pozitív.
Vigyük tovább a dialógust azzal a kérdéssel, hogy “elfogadná ezt a jövőbeni önmagát tanácsadójának”? Ha a válasz igen, “szeretne-e olyan vagy hasonló lenni, mint ő? Elfogadná-e őt tanácsadónak?” A igen válasz esetén folytassuk a következőképpen: “nézze meg jól ezt a tanácsadót és az majd valamilyen módon jelzi önnek, hogy mi lenne az, amire szüksége van ahhoz, hogy ön is olyan vagy hasonló legyen az eljövendő időben, mint ő. Lehet, hogy üzen valami fontosat, vagy gesztusaival, mimikájával jelzi, vagy talán mondhat is valamit, amit csak ön ért igazán. Lehet, hogy rejtetten üzen, valami érzés jelenik meg magában, amit lehet, hogy csak később fog tudatosan megérteni, de lehet, hogy akár már most is”!
Ez az üzenet ritkán verbális, sokkal többször metakommunikatív és/vagy a paciens rátalál valamely egyensúlyi állapotára, melyet megerősítünk, hogy most akár hosszabb ideig is képes átélni. Fontos, hogy eközben a paciens hozzon létre magában többféle jövőfantáziát: saját fejlődéséről, nehézségek leküzdéséről, frusztrációk kezeléséről stb..
12. Integráció és identitás
Majd térjen vissza a jelenbe és élje meg a kliens önmagát ilyen új módon. Élje meg a szubjektíve megváltozott múltat és jövőt együtt magában, mégpedig itt és most a jelenben. Élje meg most már önmagába helyezve a tanácsadó személyét. A tanácsadó képe erős “felszabadított” érzelmekkel feltöltött külső, disszociált kép (ideálkép). “Most nézze meg jól ismét ezt a másik önmagát, tehát a tanácsadó képét és figyelje meg azt is, hogy milyen érzései, tulajdonságai vannak ennek a másik önmagának. Ő úgy jött létre, hogy olyan sokat segített korábbi önmagának, korábbi arcainak elvitte azokat az érzéseket, amelyekre épp akkor szükségük volt. Így ez a másik önmaga, ez a tanácsadó képe, tulajdonságai és érzései az önmagába és jövőbe vetett bizalma is. Éppen ezért fogadja csak magába ennek a másik önmagának az érzéseit, testérzéseit és tulajdonságait. Érzi is közben, hogy egészülnek ki megszokott érzései, test-érzései, belső közérzete és testhatárai biztonsága, ahogy magába fogadja ennek a tanácsadónak az egész lényét”. Ez utóbbi megélésekor bizonyos, hogy a már megszokott testi szorongás érzetek feloldódnak, például az allergia folytán kialakult gátolt belégzés átváltozik mély, egyenletes és felszabadult légzéssé. A mellkasi és hasi részen eddig “megszokott” izomfeszülések feloldódnak. Erős önazonosságot él át újra a személy, melyet a korábban megélt flow-élmény jellemzőivel és szimbólumával kapcsolunk össze.
Hagyjuk ezt az erős identitás élményt a paciensben kiteljesedni, majd lassú, fokozatos dehipnózis következik. “élje csak meg önmagát és hagyja magában áramlani ezeket az érzéseket, miközben pontosan érzi teste határait. Testünk határai leginkább a bőrünk. Érezze csak, hogy ez az áramló testmeleg érzés milyen jól átjárja a bőrét is. Ami a bőrünkön kívül van, az a külvilág. Ami azon belül van, az saját maga testileg-lelkileg egyaránt, az a személy, akiről fontos, hogy jól gondoskodjon és megadja neki azokat az érzéseit, önmagába vetett hitet, bizalmat, amire szüksége van….most lassan majd vissza tud térni ide, de csak a saját belső tempója, érzései ritmusa szerint jöjjön ide vissza. Amikor visszaér, majd kinyílik a szeme, megtalált érzései önmagában és önmagával maradnak továbbra is és elkísérik mindenhová”.
13. Az élmények megbeszélése
A visszahívás után megbeszéljük a paciens élményeit, mit és hogyan érzett? Mit fűz most még hozzá a megélt történetekhez? Hogyan látja most problémás élményeit, problémás kapcsolatait?
E megbeszélés során a következő fővonalat követjük: a paciens intraperszonális történéseit aktualizáljuk, átvisszük korábbi és aktuális interperszonális viszonyainak áttételi elemzésébe. Itt már helye van próba-értelmezésnek, sőt értelmezésnek. A legtöbbször azonban a paciens saját maga értelmezi allergiás mechanizmusát, érzelmei áttételét más személyek iránt, valamint érzelmi áttolását a “veszélyes” anyagra, annak szimbólumára.
Mivel az allergiás tünet kellemetlen érzetét a paciens a transz-élmények során korábbi szociális történések egymásra épülő – érzelmi hidakkal összekötött – társas történeteiben, élményeiben fedezi fel, ezért a folyamat során a paciens sokféle belátással, megértéssel bír allergiás mechanizmusa tekintetében.
14. A felettes-én reprezentáns követeléseinek aktualizálása és új módon történő teljesítése
Ebben a műveleti szakaszban segítsük a pacienst, hogy újra átélje azt a flow-élményt és annak szimbólumát, amely számára mintegy emocionális csúcsélmény nagy érzelmi energiával bír. Ebben az állapotban a személy képességei, kreativitása, korai tanulási, probléma-megoldási mintái jól hozzáférhetőek, úgyszólván jelen van ebben az állapotban a “tudattalan bölcsessége” (Erickson, M.H., 1979). Majd képzelje el a páciens a felettes-én reprezentás szimbolikus képét (lásd előbb, például “csizmás ember”, “szigorú arc”), amelyet a terapeuta a konkrét nevén említ, ahogy a paciens korábban nevezte. Majd megemlítjük a felettes-én reprezentáns pozitív üzeneteit, például “küzdjek meg a nehézségekkel”, “kezeljem jobban az emberi viszonyaimat”, “legyek önállóbb, függetlenebb” stb. Általában egy-két fontos, igazán mélyről jövő követelményt fogalmaz meg a paciens. Ezután mélyítjük a transz-élményt és a flow-élmény szimbóluma (például: “napkorong” ) és a felettes-én reprezentáns (például ”szigorú arc”) szimbóluma között hozunk létre érzelmi kommunikációt a paciensben. Kérdezzük a pacienst, hogyan érzi, hogy e két kép milyen viszonyban van egymással?
A legtöbbször semmilyen kapcsolat nincs. Majd az alábbit kérjük a pacienstől ( lassan, tagoltan, szüneteket tartva, többféle kombinációban elmondva, de lényegében a következőket): “ez a mély élmény ezzel a napkoronggal képes arra, hogy segítsen önnek mostantól fogva olyan új lehetőségeket, új utakat, új viszonyulásokat találni, hogy ezeket a belső parancsait, hogy “küzdjek meg a nehézségekkel”, „ kezeljem jobban az emberi viszonyaimat”, “legyek önállóbb, függetlenebb” – mostantól fogva új módon valósítsa meg! Semmit sem kell most tenni, csak hagyja, hogy ez mély átélés (utalás a flow-élményre) ezzel a napkorong képpel jelenítsen meg magában olyan érzéseket, képeket, gondolatokat, melyek segítenek új módon megfelelni saját belső elvárásainak. Csak engedje az érzéseit, képeit önkéntelenül áramolni. És most veszi majd csak észre, mennyi, de mennyi új lehetőség, út van a szeme előtt”.
Ez a lényege a kérésünknek a paciens felé. Ilyen módon kívánjuk aktiválni spontán, kreatív emocionális viszonyulási és viselkedési minták tudatos vagy félig tudatos megjelenését. A paciens – kreativitásától és flexibilitásától függően – sokféle képi és érzületi fantáziasort képzel el. Hagyjunk itt is bőséges időt a személy számára. Amikor látjuk, hogy átfut az arcán egy-egy érzés vagy a légzésritmus megváltozását tapasztaljuk, legtöbbször lassulását, mélyülését látjuk, akkor megerősítsük egy-egy biztatással (“ így tovább, ez az, így nagyon jó, csak tovább, csak vigye tovább ezt a gondolatot stb.), mintegy jelezve, hogy észrevettük a benne zajló érzéseket, hogy bizonyos időközönként, bizonyos ritmusban szólunk (Rossi, E. L. 1989).
Erickson sokat emlegetett megállapítása, miszerint a tudattalan sokkal okosabb és bölcsebb, mint mi magunk, azaz a tudatos tudatunk. A tudatból aktuálisan hiányzó minták megkeresése, felhasználása és terápiás műveletté alakítása történik itt. Eszerint a tudattalan tárházában ott vannak és hipnotikus transzban jobban elérhetők azok a belső minták (Erickson M.,H.; Rossi E.L., 1979), amelyekkel a paciens képes meghaladni aktuális problémáit, konfliktusait.
Ezek belső minták közül meg kell említenünk a korai tanulási mintákat, azaz a kora gyermekkorban elsajátított funkciók leképeződéseit, mint a járás, egyensúlyozás képessége, írás, olvasás. Mindegyik mintázata ott van a személyben és hipnotikus aktiválásuk nagyon hasznos a terápia sikerében, hiszen a benne rejlő minta kiválóan utilizálható, vagyis például az írás kezdetben nehéz, görcsös, szinte az egész test izomzata megfeszül, majd differenciálódik, csak a kezünk izmait használjuk, egyre könnyebb, majd automatikussá és rutinszerűvé válik, sőt akár még élvezhetővé is. Ha ezt a korai tanulási mintát utilizáljuk, akkor az mintegy algoritmusa lehet a terápiás változásnak, azaz a kezdeti nehézségek után könnyebb és végül készségszintűvé válik a paciens számára új képessége használata, például emberi konfliktusok kezelése. Ilyen korai tanulási minták vagy hasonló metaforák használatát nevezzük seeding –nek (magvetés, magelültetés, magzás) az Erickson-i hipnoterápiában (Jeffry K. Zeig, 1980). Szintén fontos korai tanulási minta az egyensúlyozás vagy biciklizés motoros –emocionális leképeződése. E korai minta aktiválása jó példa lehet a megküzdésre, önállóságra vagy például konfliktusos szociális térben (család, munkahely) egyenlő távolságot tartani a konfliktusban álló felektől.
A tudatos gondolkodás és probléma-megoldás spektruma – különösen emocionális területen – sokkal szűkebb, mint a tudattalané, mely szinte minden tapasztalati leképeződést magában tárol. A hozzáférést a tudattalan és tudat-előttes tartalmaihoz, — ezek többek között a már említett korai tanulási minták, de ide tartoznak az elfelejtett történések, korai testérzetek (például: még betegség előtti egészséges szervi működések (gyomor, szív), érzetek (szorongásmentes élmények, allergia előtti egészséges reakciók) — azonban gátolják a tudatos beállítódások, racionális sablonok, hiedelmek, neurotikus munkamódok, félelmek. Hipnotikus transz-élményben azonban jórészt kikapcsolnak ezek a korlátozó tudati tényezők.(vigilancia-szint, realitás-vizsgálat csökken) és a spontán tudattalan folyamatok révén megjelennek a hipnotikus válaszok. Ezeket a paciensek úgy élik meg, mint amelyek mintegy önmaguktól történnek, csak úgy megjelennek. A hipnotikus válaszok nem verbálisak (hacsak nem valakinek hangjaként, mondásaként, mint akusztikus hallucináció jelenik meg) és nem általános, hanem konkrét álomszerűen megélt képekben, szimbólumokban, érzésekben, testérzésekben, vagy érzelmi evidenciaként jelennek meg.
A flow-élmény és a hozzátartozó szimbólum rengeteg tudattalan tudásmintát mozgósít az előbb leírt hipnotikus válaszként. Amikor arra kérjük a pacienst, hogy a megtalált élményei, belső mintái hogyan tudnának neki segíteni, hogy – mostantól – új módon vagy más úton “küzdjön meg a nehézségekkel”, „kezelje jobban az emberi viszonyait”, “legyen önállóbb, függetlenebb”, akkor már nagyon konkrét helyzeteket, hozzájuk kapcsolódó érzéseket, szereplőket, viselkedési mintákat, reagálási módokat mozgósít magában, amelyek egy része már eléri a tudatos szintet. A paciensben történő élmény anyag mindig sokkal gazdagabb, mint amit belőle meg tud fogalmazni. A felettes-én reprezentáns parancsai mindig általánosak (“légy önállóbb”), a hipnotikus válasz – a flow-élmény és annak szimbóluma aktivizálásával - azonban mindig konkrét, sokféle, kreatív, olykor humoros. Jobban és bölcsebben tudja, mint a paciens tudatos része, hogy miért, hogyan, milyen módon és kivel legyen “önállóbb”.
15.A felettes-én reprezentáns válassza ki a számára elfogadható új viselkedés mintákat
Ebben a fázisban megkérjük a pacienst, hogy újra idézze fel a felettes-én reprezentáns képét (“szigorú arc”), majd kérje meg, hogy tekintse át a sokféle hipnotikus választ és válassza ki azokat közülük, melyek a felettes-én reprezentáns szerint is megcselekedhetők, azaz megfelelnek a felettes-én érték- és norma-rendszerének. Valahogy így “most, hogy újra így elmerült magában és tudja, hogy milyen könnyen átélhető sok-sok élmény. Amit eddig átélt, abból könnyű felidézni és újra megnéznie, hogy milyen is volt az a “szigorú arc” képe?”. Időt hagyunk, amíg a paciens felidézi a képet. “Milyen is most?” Ilyen önismereti munka után szokott változni, valamint a paciens már rég tudja, hogy pozitív elvárásai vannak. Nem üldözi őt, hanem védi. Sokszor csökken szigorúsága, például “már kevésbé szigorú, de határozott, nem lehet vele viccelni”. Majd folytatjuk. “kérje meg ezt a határozott arcot, hogy nézze meg azt a sok-sok lehetőséget, ami valamilyen módon megjelent magában, hogy mostantól konkrétan hogyan – “küzd meg a nehézségekkel”, hogyan “kezeli jobban az emberi viszonyait”, hogyan “legyen önállóbb, függetlenebb”, hogy ez a határozott arc válassza ki a sok-sok lehetőségből azokat, amelyekkel egyetért, és megengedi önnek, hogy a valós életben is ezek szerint cselekedjen”. Itt is hagyjunk időt, majd építsünk ki ideomotoros jelzést. “Miközben ez a határozott arc végig szemléli ezt a sok-sok új lehetőséget, lesz, amit elvet és lesz, amit elfogad. Ön pontosan érzi magában, hogy ez a határozott arc mit fogad el és mit nem. Amikor valamely lehetőséget elfogad, akkor majd ön is kicsit rábólint, hiszen fontos, hogy egyetértsenek”.
Itt is hagyjunk időt és erősítsük meg a folyamatot, valamint figyeljünk az ideomotoros jelzésekre. Három-négy megérzés, jelzés (ebben az esetben bólintás) már valóban kreatív, új viselkedési mintákat jelez, melyeket a felettes-én is jóvá hagy.
Ezek után ismét az eddigiek alapos átbeszélése történik, különös tekintettel az pszicho-ökológiai keretekre. Tehát hogyan hat a paciens változása szignifikáns személyekre és azok hogyan reagálnak várhatóan ő rá és ő hogyan kezeli ezeket a lehetséges interakciókat.
Ezzel a lépéssel az allergiás reakció pszichológiai hátterének a kezelése befejeződik. Az eddig bejárt szimbolikus önismereti út lehetővé teszi a paciens számára, hogy újmódon kezelje elnyomott, elfojtott érzéseit, jobban artikulálja azokat önmagában és szociális térben is. Az áttolás lélektani védekező mechanizmusa helyett tud új, differenciáltabb válaszokat adni. Ezt a készségét azonban még megerősítjük. Sokszor tapasztalható például közlekedés fóbiás pacienseknél, hogy a fóbiájuk átdefiniálása a terápiában társkapcsolati problémákra igen sikeres, mély önismereti tapasztalatokat szereznek és alkalmaznak a terápia során, azonban – biztos, ami biztos – mégsem közlekednek egyedül. A legtöbb esetben szükséges számukra deszenzitizációs tréning is.
16. Deszenzitizáció a vélt “veszélyes” anyagra
A következőkben idéztessük fel a pacienssel, hogy szubjektíve felnagyítva milyennek is képzelte a “veszélyes” anyagot. Ha már nem emlékezne rá, nekünk tudni kell és emlékeztessük, mondjuk vissza az ő pontos válaszát. Itt most csak emlékeztetőül idézzük fel a korábbi példáinkat ( “tüskés buzogány”, “tört üvegszilánkok”, “éles pengék”, “puha ragacsos gömbök”).
a/ Analógiás ellenpélda keresése
Ilyen analógiás ellenpélda lehet például egy kistányéron egy marék sörét, illetve egy marék cseresznye. Képzeltessük el ismét a “veszélyes” anyag egy szubjektíve felnagyított darabját (például “tüskés buzogány”), majd mélyítsük a transz-élményt és kérjük meg, hogy “szinte teljesen spontán keressen egy másik olyan anyagot, ami nagyon hasonlít ehhez a “tüskés buzogányhoz”, de ha ezzel a másik anyaggal kerül kapcsolatba (belélegzi, bőréhez ér stb. a megfelelő szót használjuk), akkor nem hogy kellemetlen, hanem elviselhető, sőt lehet, hogy kimondottan kellemes a kapcsolat vele”. Ennél a résznél mindig meglepetést keltenek a paciensek találékonyságai. Ez az analógiás ellenpélda keresése és megtalálása sokkal könnyebb, mint gondolnánk. Például a “tüskés buzogány” ellenpéldája lett a “szénsavas ital, amelyből csak úgy peregnek a buborékok az orromba és az arcomba, szemembe és ez nekem frissítő érzést ad”.
b/ Disszociáltassuk a pacienst.
“Képzelje el önmagát, hogy egy plexitábla vagy üvegtábla hermetikusan védi minden külső hatástól. Ugyanakkor képzeljen el egy másik önmagát is, aki ezen a védő üvegtáblán kívül
van”. Adjunk szuggesztiókat a paciensnek, hogy az ő “másik énje az üvegtábla túloldalán rendelkezik ugyanazokkal képességekkel, amilyennel ön itt a fotelban, ezen a védett helyen”.
c/ Fokozatosan vezessük be a “veszélyes” anyagot.
Mialatt a paciens disszociálva látja magát a védő üvegtábla mögött. Kérjük meg, hogy képzelje el, hogy a külső önmaga lassan egyre többször kerül kapcsolatba a vélt “veszélyes” anyaggal, de azt úgy érzékeli, mintha például “valamely szénsavas üdítő italhoz közeledne és érzi, hogy még frissíti is a sok pergő buborék” (analógiás ellenpélda említése). Már kis mennyiségnél is figyeljük a paciens vegetatív mintázatát, hogy megjelenik-e rajta az allergiás minta. Ha nem, akkor még többször kerül és nagyobb mennyiségben kapcsolatba a “veszélyes” anyaggal, közben hangsúlyozzuk, hogy mindkét személy ugyanolyan képességekkel rendelkezik. “Ön itt ezen a védett helyen és az a másik önmaga is, ott kint”.
d/ Tegyük újra asszociálttá a paciens helyzetét.
Ha a disszociált én nem mutat allergiás mintát, akkor kérjük meg a pacienst, hogy ezt a képzeletbeli üvegfalat engedje felemelkedni és fogadja magába ezt a másik önmagát, hogy újra egynek és egységesnek érezze magát.
e/ Az allergiamentes érzés jövőbe helyezése
Maradjon még ebben helyzetben és alkosson képeket arról, hogyan fogja majd ez a jó érzés elkísérni jövőbeni helyzetekbe. Hagyjunk erre is elég időt majd dehipnózis a már leírt indirekt módon.
f/ Tesztelés:
Hacsak lehetséges, rögtön teszteljük valódi anyaggal. Ha nem, akkor figyeljük továbbra is a vegetatív mintáit, amikor valami jövőbeni helyzetről szól, ahol várhatóan kapcsolatba kerül majd az illető anyaggal. A teszteléskor gyakori jelenség, hogy egy pillanatra megindulni látszik az allergiás reakció, de egy-két másodperc után megáll. Jó élmény, mind a paciens, mind a hipnoterapeuta számára, amikor a paciens volt “veszélyes” vadvirágok pollenjeivel összemaszatolja az orrát és megjegyzi: “egész jó szagúak”.
Ezzel a lépéssel tulajdonképpen befejezzük az allergiás tünet hátterében húzódó allergiás mechanizmus hipnoterápiáját. Ez magába foglalja a paciens múltbeli élményeinek átdolgozását, amelyek az allergiás mechanizmushoz kapcsolódtak és új érzések és viselkedési minták nagyrészt öntudatlan felfedezését, amelyekkel túl tud lépni az allergiás mechanizmus korlátozó keretein.
Záró gondolatok
Az itt leírt műveleti hipnoterápiás folyamat legtöbbször ilyen láncszerűen végig vihető. Rögtön hozzá is kell tennünk, hogy a terápia folyama sohasem egyenletes tempóban halad. A páciens belső jellemzőitől függ, hogy melyik lépés vagy mely részek okoznak benne elakadásokat. Ezeket az elakadásokat úgy oldjuk fel, hogy vagy még kisebb lépésekre bontjuk fel a hipnoterápiás műveletet, vagy más módon, más technikai elemek használatával érjük el ugyanazt a részcélt. Ezek részletes tárgyalása, bár igen érdekes, túllépné e dolgozat kereteit.
Az eddigi tapasztalatunk alapján megállapítható, hogy az olyan allergiáknál, melyeknél a pszicho-szociális tényezők meghatározóak és az allergiás tünet főleg felnőttkorban jelentkezik először, kivétel nélkül elmondható, hogy ezek a személyek jó értelemben “jólnevelt”, jogkövető, jól alkalmazkodó, szigorú felettes-énnel, magas szintű etikai érték- és norma-rendszerrel bíró emberek soraiból kerülnek ki. Ezek a személyek elfojtják vagy elnyomják magukban azokat a “bosszúságokat”, konfliktusokat, amelyeket megélnek. Legtöbbször az allergiás személy kompetenciáját, önbecsülését, vágyait, szabadságát korlátozó, leértékelő tudatos vagy öntudatlan közlések húzódnak a háttérben. Az allergiás személy szigorú értékrendje folytán persze nem a másik személlyel, hanem annak csak valamely részére vonatkozóan, vagy szimbolikusan jelzi konfliktusát. Mindig a fóbiás jelenségeknél ismert áttolási mechanizmus a fő védekezési mód. Szigorú felettes-énje nem engedélyezi a frusztráció-agresszió modell szerinti lázadást, hanem mintegy „ez van, ezt kell szeretni, akkor ehhez alkalmazkodom”. Az így elnyomott, elfojtott feszültségét tolja át, helyezi át az allergiás személy – természetesen öntudatlanul – valamely külső „veszélyes” anyagra, amelyre hiperérzékennyé válik.
Néha találunk átmeneti esetet, amikor az áttolási mechanizmus még személyes és nem annyira eltávolított (például: por, pollen). Egy feleség kizárólag a férje hajszálára mutatott allergiás tüneteket. Férjének – orvosi tanácsra – minden éjszaka gumisapkát kellett viselnie, amin a feleség jókat kacagott. Mondhatnánk helyreállt a kompetencia-érzete.
Több olyan esettel is találkoztunk, ahol fennállt az allergiás tünet, de az allergia vizsgálat nem mutatott ki allergént. Az egyik esetben a szubjektíve konstruált, felnagyított allergén-gömböcskének erős mész szaga volt. Később kiderült, hogy férje újabb és újabb családi ház építkezésbe viszi a családot, de mielőtt elkészülne elfogy a pénz és el kell adni. A család közben vagy kicsi bérelt lakásban kucorog vagy meszes vödrök és malteros ládák társaságában él.
Egy másik estben egy 16 éves pollen allergiás fiú, ha apjának kellett a nyaraló építésében segítenie, félóra után olyan allergiás rohamot kapott, hogy be kellett mennie a már kész szobába. Ha viszont a barátaival ment erdei kerékpártúrára, ott nem jelentkezett az allergiás tünete. Két év után újra jelentkezett, mert volt egy pár hete történt visszaesése. Félig komolyan, félig nevetve meséli, hogy érettségi után vízi túrán vettek részt osztálytársaikkal és tanáraikkal. A túra vége felé egyik vízparti kempingben szálltak meg egyik kisvárosban. Már mindenki aludt, amikor ők még barátjával „ökörködtek”, „zajongtak”. „Ekkor előbújt az egyik sátorból a nem-szeretett tanárnőnk és csak én rám ripakodott. Szégyelljem magam, fáradt vagyok és álmos, azonnal menjek aludni! Ő volt fáradt, nem én! Miért csak velem kötekedett? Irtó mérges lettem, nem is volt még késő. Kettőt szusszantottam és olyan allergiát adtam elő, hogy mindenki felébredt és a kempingből kocsival vittek orvoshoz be a városba!
Előfordul, hogy a páciens számára pszicho-ökológiai szempontból előnyösebb az allergia fenntartása. Például idősödő asszony, jólétben, elhidegülve él társával, korlátozott szociális kompetenciákkal. Mivel az allergiás tünet társadalmilag nagyon elfogadott, igazán szalonképes tünet, sőt reklámozott, amelyből a paciensnek számos előnye származhat.
Fontos kérdés lehet, hogy hány terápiás ülésben vihető végig ez a műveleti folyamat? Általában 5-12 ülés elégséges. Egy ülés ideje azonban hosszabb, másfél óra, mint a hagyományos ötven perces. Erre szükség is van, hiszen a hipnoterápia verbális és hipnotikus kommunikációból áll, majd fontos az álélt élmények újbóli kikérdezése, megbeszélése is, melyek a következő találkozás indukciójának és a hipnózis ívének részét képezik. A transz-élményben előbukkanó történések, váratlan fordulatok kezelésére is időt kell fordítani.
A szerző az elmúlt 15 évben ( 2005-ig) mintegy 40 allergiás pacienst kezelt a leírt műveleti pszichoterápiás metódussal, melynek itt leírt műveleti kidolgozását maga is alakította. A paciensek mintegy 80 százalékánál volt eredményes a kezelés, több éves követéssel.
Irodalom:
Csíkszentmihályi Mihály: Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest, 1997. Akadémiai Kiadó
Dilts, Robert: NLP Allergy Technique. Institute for the Advanced Studies of Health. Salt Lake City, Utah, 1990.
Dilts, B. Robert, Tim Hallbom and Suzi Smith: Beliefs: Pathways to Health & Well-being. Salt Lake Sity,1998, Metamorphous Press.
Dilts, Robert: Allergy Process. Institute for the Advanced Studies of Health
346 S. Salt Lake City, Utah, 1998, Metamorphous Press. www.nlpu.com/Articles/article9.htm
Dilts, Robert: The Encyclopedia of Systemic NLP & NLP New Coding. www.journeytogenius.com/Encyclo/en-frame.htm
Erickson, Milton H., Rossi, Ernest L., Rossi Sheila L.: Hypnose, München, 1976. Verlag J. Pfeiffer
Erickson, Milton H., Rossi, Ernest L.: Hypnotherapie, München,1979, Verlag Pfeiffer.
Hutás Imre: A fejlett világ járványa: az allergia. Magyar Tudomány, 2000. október
Lázár Imre: Neuroimmunmoduláció és pszichoimmunológia. Előadás, SOTE, 2003. február 13. Írásos letölthető változat:lásd.:www.behsci.sote.hu/lazarvi.htm
Rossi, E. L.: Hypnosis. Live Demonstrations. Video-Demo. Heidelberg, 1989, VCR Ausgabe
Rossi, Ernest L: Psychobiology of Mind-Body Healing: New Concepts of Therapeutic Hypnosis. 2nd edition (January 15, 1993) W. W. Norton & Company.
Trenkle, Bernhard: Die Löwen-Geschichte. Hypnotisch-metapforische Kommunikácion und Selbsthypnose. Heidelberg, 1977, Carl Auer Verlag.
Weißbuch Allergie 2000; Spezialbericht Allergien des Statistischen Bundesamtes, 2000, Bundesgesundheits-Survey.
Witt, K.: Effekte mentaler Allergiebehandlung. Münster, Hamburg, Psychologie Bd 38, 1999, Lit-Verlag.
Witt, Klaus :Wissenschaftliche Grundlagen, sowie psychosoziale und psychotherapeutische Faktoren bei atopischen Erkrankungen, Hildesheim, 2002. februar, Deutsche Gesellschaft für Psycho-Allergologie.
Witt, Klaus: Wenn das Immunsystem verrückt spielt: “Psychische Impfung” gegen Allergien! Die neue Therapie zur Linderung und Heilung von Immunerkrankungen. 2000, Psyich-Med Verlag.
Zeig, J.K.: A Teaching Seminar with Milton Erickson., New York, 1980, Brunner/Mazel.
Zseni Annamária: A Guliver történet terápiás használata.. Videó demonstráció, Budapest, 1994, MHE, Oktatási anyag.
Dr. Biró Gyula
drgybiro@t-online.hu
Mobil: 0620 9615 226
[B1]
